Dartmoor póni

A délkelet-angliai Dartmoor területéről származó póni. Az ottani zord körülmények szívóssá és ellenállóvá tették a fajtát. A dartmoori mocsarak között, ahol akadály nélkül süvít az óceán felől érkező szél, a kisebb testű egyedeknek volt nagyobb esélyük a túlélésre. A legkorábbi írásos említése a 11. századból származik, de a régészeti leletek tanúsága szerint ezek a pónik már az őskorban is a sziget lakói voltak. A megszelídített pónikat az ónbányákban használták, a kibányászott ércet szállították a környező településekre. A bányászat hanyatlása után a farmokon látták hasznát, ahol mezőgazdasági munkát végeztettek velük. 1898-ban írták le először a fajta jellegzetességeit hivatalosan, és sorolták a Dartmoort az őshonos angliai lófajták közé. A mai egyedek a marmagasságtól eltekintve azóta is őrzik hajdani jellegzetességeiket. 127 cm-nél nem magasabbak, bár korábban szerették volna, ha a Dartmoor mének elérik a 142 cm-t, a kancák pedig a 134 cm-t, de az eddigi legmagasabb mén csak 133 centiméteresre nőtt, s egyedül két kanca érte el a kívánt magasságot. Mindkettő egy dartmoori börtönigazgató tulajdona volt, s az elítélteket munkára kísérő felügyelők lovagolták őket. A tarka kivételével minden szín megengedett, de a leggyakoribb szín a pej és a sötétpej.