Criollo

A fajta Dél-Amerikából származik, andalúz és berber ősökől, amelyeket még a spanyol hódítók vittek magukkal a kontinensre. Elnevezése országról országra változik: Argentínában criollo, crioulo Brazíliában, costeñónak vagy morochucónak mondják Peruban, corraleróként ismerik Chilében, míg Venezuelában llanerónak nevezik. A 19. században európai telivér fajtákkal kezdték keresztezni, és ezzel csaknem eltüntették a fajta eredeti spanyol jellemzőit. A criollotenyésztők csupán 1923-ban szerveződtek szövetséggé a fajta védelmében. Az arab mellett a criollo a világ legkitartóbb fajtája. Bizonyságul szolgál erre egy svájci professzor (Aimé Félix Tschiffely) lovasteljesítménye is, aki 1925-ben arra vállalkozott két criollo lovával, a 16 éves Manchával és a 15 esztendős Gatóval, hogy a hátukon ülve tegye meg a Buenos Airesből Washingtonba vezető 21 500 km-es utat. Hófödte hegyek, sivatagok, trópusi dzsungelek nehezítették útjukat, miközben a lovasnak a maláriával is meg kellett küzdenie. Három évig tartott a nem mindennapi vállalkozás, és a lovak jó állapotban fejezték be a kalandot. Gato 36 évet, Mancha pedig 40 évet élt. Manapság a criollót elsősorban a gazdaságokban használják a szarvasmarhák terelésére. A lovaspóló kedvelt hátasa, ám „egyszerű” hobbilónak is kiválóan alkalmas. Erős akaratú, független természetű ló, ellenálló a betegségekkel szemben. Marmagassága 138–150 cm körüli.